Ösztöndíj pályázat középiskolában és felsőoktatásban tanulók részére

"Az EFOP 1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése a gyomaendrődi járásban” keretein belül Hunya Község Önkormányzata ösztöndíj pályázatot hirdet a középiskolában és felsőoktatásban tanulók részére.
A pályázat benyújtási határideje 2018. március 22. 16 óra.

Pályázati felhívás a középiskola 9. vagy magasabb évfolyamán tanuló diákok részére

Hunya Község Önkormányzata közzéteszi az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése a gyomaendrődi járásban” keretein belül a következő pályázatot, a középiskola 9. vagy magasabb évfolyamán tanuló diákok részére:

Települési Középiskolai Ösztöndíj pályázat

A települési középiskolai ösztöndíj a hunyai állandó lakóhellyel rendelkező tanulók két egymást követő tanulmányi félévre (9 hónap) biztosított, havonta, utólag folyósított juttatása.

A települési ösztöndíj odaítélésének feltételei:
  1. állandó hunyai lakhely,
  2. magyar állampolgárság,
  3. utolsó lezárt félév súlyozatlan átlaga meghaladja a 3,5-öt,
  4. az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt a pályázó beiratkozott tanulója a pályázatában megjelölt intézménynek,
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
  1. tanulmányi átlaga 4,0 feletti
  2. az egy háztartásban élők egy főre jutó jövedelme nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum háromszorosát (jelenleg 85.500 Ft),
Az ösztöndíj odaítélése nem automatikus. Amennyiben a rendelkezésre álló keretet meghaladja a pályázók száma, úgy a rangsorolás tanulmányi eredmény alapján történik. Támogatható keret maximum 4 fő.

A települési ösztöndíj összege 25.000 Ft/hó

Az ösztöndíjat elnyerő tanulóknak a támogatási szerződés értelmében a folyósítás időtartamával megegyező ideig Hunya településen kell elhelyezkednie. Abban az esetben nem terheli a pályázót a fent említett kötelezettség, ha a tanuló a középiskolai oktatásból kikerülve felsőoktatási intézményben folytatja a tanulmányait olyan terülten, amely Hunyán hiányszakmának minősül.

Abban az esetben, ha az odaítélés valamelyik feltétele megszűnik, vagy a pályázó bármely adatában, illetve tanulói jogviszonyában változás történik, erről legkésőbb 5 munkanapon belül értesítenie kell a pályázat kiíróját.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít.

Az ösztöndíj folyósítása az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése a gyomaendrődi járásban” pályázat támogatói szerződésének aláírását követően történik!

A pályázó aláírásával nyilatkozik a 2. számú melléklet részletezett önkéntes programokban való részvételről.

A pályázatok leadási határideje: 2018. március 22. (csütörtök) 16 óra

Pályázat benyújtásának módja: írásban, a pályázó által aláírva, három példányban, az erre rendszeresített nyomtatványon (1. számú melléklet). A nyomtatvány leadható személyesen Hunya Község Önkormányzatánál (5555 Hunya, Rákóczi út 19.), továbbá postai úton. A postára adás utolsó napja: 2018. 03. 21. A pályázók az elbírálás után a Polgármester döntéséről írásbeli értesítést kapnak. A döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség!

A pályázattal kapcsolatban további információt Giriczné Pintér Erzsébet nyújt a 06-30/621-6740-es telefonszámon, vagy személyesen a Hunya Község Önkormányzatánál (5555 Hunya, Rákóczi út 19.).

Pályázati felhívás felsőoktatási intézményben, illetve államilag elismert felsőfokú oktatási intézményben folyó nappali tagozatos, költségtérítéses vagy államilag finanszírozott képzésben

Hunya Község Önkormányzata közzéteszi az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése a gyomaendrődi járásban” keretein belül a következő pályázatot, felsőoktatási intézményben, illetve államilag elismert felsőfokú oktatási intézményben folyó nappali tagozatos, költségtérítéses vagy államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók részére:

Települési Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat

A települési felsőoktatási ösztöndíj a hunyai állandó lakóhellyel rendelkező hallgatók két egymást követő tanulmányi félévre (9 hónap) biztosított, havonta, utólag folyósított juttatása.

A települési ösztöndíj odaítélésének feltételei:
  1. állandó hunyai lakhely,
  2. magyar állampolgárság,
  3. utolsó lezárt félév súlyozatlan átlaga meghaladja a 3,5-öt,
  4. az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt a pályázó beiratkozott hallgatója a pályázatában megjelölt intézménynek,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
  1. tanulmányi átlaga 4,0 feletti
  2. az egy háztartásban élők egy főre jutó jövedelme nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum háromszorosát (jelenleg 85.500 Ft),
Az ösztöndíj odaítélése nem automatikus. Amennyiben a rendelkezésre álló keretet meghaladja a pályázók száma, úgy a rangsorolás tanulmányi eredmény alapján történik. Támogatható keret maximum 4 fő.

A települési ösztöndíj összege 50.000 Ft/hó

Az ösztöndíjat elnyerő hallgatónak a támogatási szerződés értelmében az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig Hunya településen kell elhelyezkednie a végzettségének megfelelő munkakörben, amennyiben ez rendelkezésre áll.

Abban az esetben, ha az odaítélés valamelyik feltétele megszűnik, vagy a pályázó bármely adatában, illetve hallgatói jogviszonyában változás történik, erről legkésőbb 5 munkanapon belül értesítenie kell a pályázat kiíróját.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít.

Az ösztöndíj folyósítása az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése a gyomaendrődi járásban” pályázat támogatói szerződésének aláírását követően történik!

A pályázó aláírásával nyilatkozik a 2. számú mellékletben részletezett önkéntes programokban való részvételről.