A szöveg időállapota: 2015.II.27. - 2015.III.26.
Időállapot váltás: 2014.III.8. - 2014.VII.17.
2014.VII.18. - 2014.XI.24.
2014.XI.25. - 2015.II.26.
2015.II.27. - 2015.III.26.
2015.III.27. -


2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelet

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §1 Hunya Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselőtestülete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét 156.541 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 156.541 ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.

2. §2 Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) működési bevételek előirányzata 110.351 ezer forint,

b) felhalmozási bevételek előirányzata 9.983 ezer forint,

c) működési célú finanszírozási bevételek 36.207 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint .

3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.

4. §3 (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 135.229 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 47.626 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 8.774 ezer forint,

c) dologi kiadás 48.423 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre 7.250 ezer forint,

e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2.593 ezer forint,

f) működési célú céltartalék 17.314 ezer forint

g) ellátottak pénzbeli juttatása 1.500 ezer forint,

h) Elvonások és befizetések 1.749 ezer forint

a 4. mellékletben részletezettek szerint.

5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal Hunyai Kirendeltségének költségvetését a 6. melléklet tartalmazza.

6. §4 (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 21.264 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:

a) az Önkormányzat felújítási kiadása 9.983 ezer forint,

b) beruházási kiadás 4.534 ezer forint,

c) egyéb felhalmozási kiadás 6.747 ezer forint.

(3) Fejlesztési kiadások a 7. melléklet szerint feladatonként.

7. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 8. melléklet részletezi.

8. § A 9. melléklet tartalmazza az Önkormányzat 2014. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről, az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.

9. § Az Önkormányzat 2014-2017. évek költségvetési tervszámait a 10. melléklet tartalmazza.

10. § Az Önkormányzat létszámkeretét a 11. melléklet tartalmazza.

11. § Az Önkormányzat tartós kötelezettség vállalását a 12. melléklet tartalmazza.

12. § Az önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 13. melléklet tartalmazza.

13. § Az Önkormányzat kiadásai készpénzben, a következő esetekben teljesíthető:

a) lakossági folyószámlával nem rendelkező ellátottak szociális juttatásainak kifizetése,

b) a kis összegű beszerzések,

c) a munkába járás költségtérítése és a munkavégzéssel összefüggő kiküldetési költségek megtérítése,

d) lakossági túlfizetések visszafizetése,

e) vásárlásra, elszámolásra kiadott előlegek,

14. § (1) Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló 28/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelet.

1. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez5

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetésének mérlege

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. terv 2014. terv 2014.III.mód.
1 Intézményi működési bevétel 14 205 13 398 18.754
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 9 600 9 800 2.096
3 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belül. 0 0 41.464
4 Közhatalmi bevételek 22 020 24 420 34.367
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 12 864 7 146 13.462
6 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése 0 0 208
7 Működési bevétel összesen 58 689 54 764 110.351
8 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0 0 0
9 Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 0 0 0
10 Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0
11 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0 9 983
12 Felhalmozási bevételek összesen 0 0 9 983
13 Finanszírozási bevétel-működési célú 27 078 36 159 36 207
14 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0 0
16 Tárgyévi bevételek összesen 85 767 90 923 156.541
17 Személyi juttatás 13 459 23 052 47.626
18 Munkaadókat terhelő járulék 3 079 4 895 8.774
20 Dologi kiadás 31 484 42 266 48.423
21 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 14 584 5 340 7.250
22 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 310 640 2.593
23 Működési célú tartalék 18 391 8 630 17.314
24 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 050 1 500 1 500
25 Elvonások és befizetések 0 0 1 749
26 Működési kiadás összesen 82 357 86 323 135.229
27 Felújítás 1 500 0 9 983
28 Beruházás 0 900 4.534
29 Egyéb felhalmozási kiadás 1 910 3 700 6.747
30 Felhalmozási kiadás összesen 3 410 4 600 21.264
31 Finanszírozási kiadások 0 0 48
32 Tárgyévi kiadás összesen 85 767 90 923 156.541

2. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez6

Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2014. évben

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. terv 2014. terv 2014.III.mód.
1 Intézményi működési bevétel 14 205 13 398 18.754
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 9 600 9 800 2.304
3 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről.. 0 0 41.464
4 Közhatalmi bevételek 22 020 24 420 34.367
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 12 864 7 146 13.462
6 Működési bevétel összesen 58 689 54 764 110.351
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0 0 0
8 Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 0 0 0
9 Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérítése államháztartáson kívülrőll 0 0 0
10 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0 0 9 983
11 Felhalmozási bevételek összesen 0 0 9 983
12 Finanszírozási bevétel-működési célú 27 078 36 159 36 207
13 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0 0 0
14 Tárgyévi bevételek összesen 85 767 90 923 156.541

3. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez7

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi bevételeinek részletezése

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. terv 2014. terv 2014.III.módo-sítás
1 Bérleti díj 912 1 092 4.143
2 Intézményi ellátási díjak 6 742 6 741 7.237
3 Alkalmazottak térítése 318 319 82
4 Államháztartáson belül továbbszámlázott szolgáltatás 3 927 2 295 2 197
5 ÁFA befizetések 1 946 2 371 2 589
6 Mázsálási díj 100 200 200
7 Helypénz 120 240 240
8 Sírhely értékesítése 40 40 68
9 Jogosítványújítás 100 100 100
10 Kamatbevételek 0 0 674
11 Egyéb működési bevételek 0 0 1.224
12 Saját bevétel összesen: 14 205 13 398 18.754
13 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 0 0
14 Rendszeres segély átvett pénz 0 0 0
15 Mezőőri jár. átvett pénz 0 0 0
16 Közcélú munkavégzők támogatása 0 0 0
17 Egyéb átvett pénzeszköz 0 0 0
18 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 0 0 0
19 Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen 9600 9800 2.304
20 Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz 0 0 0
21 Magánszemélytől átvett pénzeszköz 0 0 0
22 Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése 0 0 0
23 Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belül 0 0 41.464
24 Közhatalmi bevételek
25 Igazgatási szolgáltatási díj 20 20 20
26 Állandó jelleggel végzett iparűzési adó 14 000 16 000 24.232
27 Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési adó 0 0 60
28 Építményadó 0 0 0
29 Magánszemélyek kommunális adója 4 000 4 500 5.515
30 Pótlékok, bírságok bevétele 0 0 469
31 Gépjármű adó 4 000 3 900 4.071
32 Különféle bírságok 0 0 0
33 Önkormányzati lakások lakbérbevétele 0 0 0
34 Mezőőri járulék bevétele 0 0 0
35 Közhatalmi bevételek összesen 22 020 24 420 34.367
36 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása
37 Önkormányzati hivatal működésének támogatása 8 277 0 0
38 Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok támogatása 5 639 8 060 8 060
39 -Zöldterület gazdálkodás támogatása 2 235 2 239 2 239
40 -Közvilágítás támogatása 3 204 3 710 3 710
41 -Köztemető fenntartás támogatása 100 100 100
42 -Közutak fenntartásának támogatása 100 2 011 2 011
43 Beszámítás összege -6 831 -6 642 -6 642
44 Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása 3 000 3 000 3 000
45 Nem közművel összegyűjtött háztartási szenyvíz ártalmatlanítása 0 25 25
46 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 0 0 1.751
47 Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz 1 921 1 856 1 856
48 Falugondnoki szolgáltatás 0 0 0
49 Kulturális feladatok támogatása - Könyvtár 773 765 765
50 Központosított működési célú támogatás 85 82 3.003
51 Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás 0 0 0
Önkormányzatok kiegészítő támogatása 0 0 1.645
52 Egyéb központi támogatás 0 0 0
53 Önkormányzat működési költségvetésének támogatása 12 864 7 146 13.462
54 Működési bevétel összesen 58 689 54 764 110.351
55 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0 0 0
56 Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése 0 0 0
57 Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése 0 0 0
58 Pénzügyi befektetések bevételei 0 0 0
59 Koncesszióból származó bevételek 0 0 0
60 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen 0 0 0
61 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0 0
62 Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele 0 0 0
63 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen 0 0 0
64 Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér államháztartáson kívülről 0 0 0
65 Lakáskölcsön visszafizetés 0 0 0
66 Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről 0 0 0
67 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
68 Központosított felhalmozási célú támogatás 0 0 0
69 Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás 0 0 0
70 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz. 0 0 9 983
71 Felhalmozási bevételek összesen 0 0 9 983

4. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez8

Hunya Község Önkormányzatának kiadásai 2014. évben

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. terv 2014. terv 2014.III. módosítás
1 Személyi juttatás 13 459 23 052 47.626
2 Munkaadókat terhelő járulék 3 079 4 895 8.774
3 Dologi kiadás 31 484 42 266 48.423
4 Egyéb működési célú támogatások kiadásai ÁHT-n belül 14 584 5 340 7.250
5 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 310 640 2.593
6 Működési célú tartalék 18 391 8 630 17.314
7 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 050 1 500 1 500
8 Elvonások és befizetések 0 0 1 749
9 Működési kiadás összesen 82 357 86 323 135.229
10 Felújítás 1 500 0 9 983
11 Beruházás 0 900 4.534
12 Egyéb felhalmozási kiadás 1 910 3 700 6.747
13 Felhalmozási kiadás összesen 3 410 4 600 21.264
14 Finanszírozási kiadások 0 0 48
15 Tárgyévi kiadás összesen 85 767 90 923 156.541

5. melléklet a 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez9

Hunya Község Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkció szerinti bontásban 2014. évben

Adatok E Ft-ban
A B C D E
Sor-szám Kormányzati funkció száma Kormányzati funkció megnevezése 2013. terv 2014. terv 2014.III.mó-dosítás
1 051030 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.
2 Személyi juttatás 0 0 0
3 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
4 Dologi kiadás 3 145 3 230 3 230
5 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 110 0
6 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 110
7 Működési célú tartalék 0 0 0
8 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
9 Működési kiadás összesen 3 145 3 340 3 340
10 063020 Víztermelés-, kezelés ellátás
11 Személyi juttatás 0 0 0
12 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
13 Dologi kiadás 31 2 764 3 774
14 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 136 136
15 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 1 667
16 Egyéb elvonások és befizetések kiadásai 0 0 1 749
17 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
18 Működési kiadás összesen 31 2 900 7 326
19 045160 Közutak üzemeltetése, fenntartása
20 Személyi juttatás 0 0 0
21 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
22 Dologi kiadás 165 4 888 5328
23 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
24 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
25 Működési célú tartalék 0 0 0
26 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
27 Működési kiadás összesen 165 4 888 5 328
28 066010 Zöldterület kezelés (parkgondozás
29 Személyi juttatás 714 736 826
30 Munkaadókat terhelő járulék 185 202 219
31 Dologi kiadás 220 482 866
32 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
33 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
34 Működési célú tartalék 0 0 0
35 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
36 Működési kiadás összesen 1 119 1 420 1911
37 011130 Önkormányzatok jogalkotó és ált. ig tev.
38 Személyi juttatás 3 253 4 000 4 000
39 Munkaadókat terhelő járulék 554 908 908
40 Dologi kiadás 77 0 0
41 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
42 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
43 Működési célú tartalék 0 0 0
44 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
45 Működési kiadás összesen 3 884 4 908 4 908
46 041232 Start közmunkaprogram - Téli közfoglalkoztatás
47 Személyi juttatás 0 8 662 12 634
48 Munkaadókat terhelő járulék 0 1 169 1 756
49 Dologi kiadás 0 0 89
50 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
51 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
52 Működési célú tartalék 0 0 0
53 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
54 Működési kiadás összesen 0 9 831 14 479
55 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram
56 Személyi juttatás 0 0 0
57 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
58 Dologi kiadás 0 0 0
59 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
60 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
61 Működési célú tartalék 0 0 0
62 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
63 Működési kiadás összesen 0 0 0
64 064010 Közvilágítás
65 Személyi juttatás 0 0 0
66 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
67 Dologi kiadás 3 556 3 810 3 810
68 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
69 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
70 Működési célú tartalék 0 0 0
71 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
72 Működési kiadás összesen 3 556 3 810 3 810
73 066020 Községgazdálkodás
74 Személyi juttatás 100 961 1 259
75 Munkaadókat terhelő járulék 27 260 426
76 Dologi kiadás 5 482 5 707 7 365
77 Működési célú támogatásértékű kiadás 14 184 4 284 3 489
78 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 100 270 556
79 Működési célú tartalék 18 391 8 630 17 314
80 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
81 Működési kiadás összesen 38 284 20 112 30 409
82 011130 Finanszírozási műveletek
83 Személyi juttatás 0 0 0
84 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
85 Dologi kiadás 0 0 0
86 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
87 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
88 Működési célú tartalék 0 0 0
89 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
90 Működési kiadás összesen 0 0 0
91 107051 Étkeztetés
92 Személyi juttatás 3 217 3 255 3 546
93 Munkaadókat terhelő járulék 767 885 958
94 Dologi kiadás 5 695 5 970 5 863
95 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
96 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
97 Működési célú tartalék 0 0 0
98 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
99 Működési kiadás összesen 9 679 10 110 10 367
100 013350 Önkormánmyzati vagyonnal való gazdálkodás
101 Személyi juttatás 0 0 0
102 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
103 Dologi kiadás 318 533 533
104 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
105 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
106 Működési célú tartalék 0 0 0
107 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
108 Működési kiadás összesen 318 533 533
109 091110 Óvodai nevelés ellátás működtetési feladatai
110 Személyi juttatás 0 0 0
111 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
112 Dologi kiadás 102 102 113
113 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
114 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
115 Működési célú tartalék 0 0 0
116 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
117 Működési kiadás összesen 102 102 113
118 092120 Köznev. int. 5-8 évf. tanulók nev. Okt. műk. feladat
119 Személyi juttatás 0 0 0
120 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
121 Dologi kiadás 2 540 2 540 2 540
122 Működési célú támogatásértékű kiadás 0
123 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
124 Működési célú tartalék 0 0 0
125 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
126 Működési kiadás összesen 2 540 2 540 2 540
127 107060 Egyéb szoc. Pénzbeli ellátások, támogatások
128 Személyi juttatás 0 0 0
129 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
130 Dologi kiadás 0 0 0
131 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
132 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
133 Működési célú tartalék 0 0 0
134 Ellátottak pénzbeli juttatása 950 1 100 1 100
135 Működési kiadás összesen 950 1 100 1 100
136 103010 Elhunyt személyek háramaradottainak pénzbeni ellátása
137 Személyi juttatás 0 0 0
138 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
139 Dologi kiadás 0 0 0
140 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
141 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
142 Működési célú tartalék 0 0 0
143 Ellátottak pénzbeli juttatása 100 300 300
144 Működési kiadás összesen 100 300 300
145 101150 Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások
146 Személyi juttatás 0 0 0
147 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
148 Dologi kiadás 0 0 0
149 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
150 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
151 Működési célú tartalék 0 0 0
152 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 100 100
153 Működési kiadás összesen 0 100 100
154 047410 Ár- és belvízvédelem
155 Személyi juttatás 0 0 0
156 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
157 Dologi kiadás 432 305 399
158 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
159 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
160 Működési célú tartalék 0 0 0
161 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
162 Működési kiadás összesen 432 305 399
163 072111 Háziorvosi alapellátás
164 Személyi juttatás 5 438 5 438 11 925
165 Munkaadókat terhelő járulék 1 468 1 471 2 675
166 Dologi kiadás 2 479 2 451 2 241
167 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
168 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
169 Működési célú tartalék 0 0 0
170 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
171 Működési kiadás összesen 9 385 9 360 16 841
172 072311 Fogorvosi alapellátás
173 Személyi juttatás 0 0 0
174 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
175 Dologi kiadás 1 565 1 795 2 876
176 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
177 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
178 Működési célú tartalék 0 0 0
179 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
180 Működési kiadás összesen 1 565 1 795 2 876
181 074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
182 Személyi juttatás 0 0 0
183 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
184 Dologi kiadás 867 1 053 642
185 Működési célú támogatásértékű kiadás 400 400 400
186 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
187 Működési célú tartalék 0 0 0
188 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
189 Működési kiadás összesen 1 267 1 453 1 042
190 102030 Idősek nappali ellátása
191 Személyi juttatás 0 0 0
192 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
193 Dologi kiadás 838 738 1 630
194 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 520 520
195 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
196 Működési célú tartalék 0 0 0
197 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
198 Működési kiadás összesen 838 1 258 2 150
199 084031 Civil szervezetek működési támogatása
200 Személyi juttatás 0 0 0
201 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
202 Dologi kiadás 0 0 0
203 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
204 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 210 260 260
205 Működési célú tartalék 0 0 0
206 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
207 Működési kiadás összesen 210 260 260
208 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás
209 Személyi juttatás 737 0 13 436
210 Munkaadókat terhelő járulék 78 0 1 831
211 Dologi kiadás 0 0 1 856
212 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 122
213 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
214 Működési célú tartalék 0 0 0
215 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
216 Működési kiadás összesen 815 0 17 245
217 082044 Könyvtári szolgáltatások
218 Személyi juttatás 0 0 0
219 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
220 Dologi kiadás 2 177 2 080 2 080
221 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
222 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
223 Működési célú tartalék 0 0 0
224 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
225 Működési kiadás összesen 2 177 2 080 2 080
226 082092 Közművelődés-hagyományos közösségi, kult.értékek gondozása
227 Személyi juttatás 0 0 0
228 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
229 Dologi kiadás 880 1 900 2 095
230 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
231 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
232 Működési célú tartalék 0 0 0
233 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
234 Működési kiadás összesen 880 1 900 2 095
235 013320 Köztemető fenntartás és működtetés
236 Személyi juttatás 0 0 0
237 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
238 Dologi kiadás 191 1 067 332
239 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
240 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
241 Működési célú tartalék 0 0 0
242 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
243 Működési kiadás összesen 191 1 067 332
244 081030 Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése
245 Személyi juttatás 0 0 0
246 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
247 Dologi kiadás 724 851 851
248 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
249 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
250 Működési célú tartalék 0 0 0
251 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
252 Működési kiadás összesen 724 851 851
253 106020 Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások
254 Személyi juttatás 0 0 0
255 Munkaadókat terhelő járulék 0 0 0
256 Dologi kiadás 0 0 0
257 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 2 583
258 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
259 Működési célú tartalék 0 0 0
260 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 0 0
261 Működési kiadás összesen 0 0 2 583
262 Összesen:
263 Személyi juttatás 13 459 23 052 47 626
264 Munkaadókat terhelő járulék 3 079 4 895 8 774
265 Dologi kiadás 31 484 42 266 48 423
266 Működési célú támogatásértékű kiadás 14 584 5 450 7 250
267 Elvonások , különféle befizetések 0 0 1 749
268 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 310 530 2 593
269 Működési célú tartalék 18 391 8 630 17 314
270 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 050 1 500 1 500
271 Működési kiadás összesen 82 357 86 323 135 229

6. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez10

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatalának a hunyai kirendeltségének 2014. évi költségvetése

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. terv 2014. terv 2014.III.módo-sítás
1 Bevételek
2 Közös hivatal működésének támogatása 8 277 7 649 7 649
3 Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása
4 Normatív lakásfenntartási támogatás 0 0 698
5 Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 0 0 648
6 Rendszeres szociális segély 0 0 405
7 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 0 0 92
8 Óvodáztatási támogatás 0 0 0
9 Közös Hivatal működéséhez biztosított kiegészítő támogatás Hunya részéről 5 108 3 409 3 261
10 Közös Hivatalnál jelentkező segélyek önereje Hunya részéről 0 0 0
11 Bevételek összesen 13 385 11 058 12 753
12 Kiadások
13 Személyi juttatás 6 167 5 958 6 455
14 Munkaadókat terhelő járulék 1 686 1 600 1 738
15 Dologi kiadás 5 082 3 300 3 331
16 Működési célú támogatásértékű kiadás 0 0 0
17 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 0 0 0
18 Működési célú tartalék 0 0 0
19 Ellátottak pénzbeli juttatása 450 200 1 229
20 Működési kiadás összesen 13 385 11 058 12 753

7. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez11

Hunya Község Önkormányzat 2014. fejlesztési kiadásainak részletezése

Adatok E Ft-ban
A B C D
Sor-szám Megnevezés 2013. évi terv 2014. évi terv 2014. évi III. módosítás
1 Felújítások
2 Útfelújítás 1 500 9 983
2 Hunya Község Önkormányzat felújítások összesen 1 500 9 983
3 Beruházások
4 Szelektív hulladékgyűjtő beszerzése 500 500
5 3 db gáztűzhely beszerzése (Konyha- MORA gáztűzhely) 300 300
6 Konyha részére kis értékű eszközök 11
7 1 db Hűtőgép beszerzése Háziorvos 100 100
8 Windows 7 beszerzése 62
9 Fóliasátor építése 130
10 Mikró szórófejes öntözőrendszer bővítése 100
11 Kerti kiülő Idősek Klubjánál. 764
12 Óvodához mérleghinta beszerzése 70
13 Játszótérhez Fitnesz eszközök beszerzése 1 000
14 HUSQARNA Fűkasza 170
15 Kis értékű eszközök a mezőgazdasági programhoz 77
16 Temetőhöz tető építése. 851
17 Hosszabb távú programhoz kis értékű tárgyi eszköz beszerzés 112
18 Idősek klubjába mosógép 80
19 Mode Com 15,6 notebook beszerzése 159
20 Szünetmentes PANNON POWER 600 VA M600 áramforrás 33
21 Szarvasi Presszó kávéfőző 15
22 Hunya Község Önkormányzat beruházások összesen 0 900 4 534
23 Egyéb felhalmozási kiadások
24 Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások
25 KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 "Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program" 1910 3700 6 747
26 Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
27 Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás 0 0
28 Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása
29 Első lakáshoz jutók kölcsöne 0
30 Felhalmozási célú céltartalék 0
31 Hunya Község Önkormányzat egyéb fejlesztési kiadások összesen 0 4 600 21 264
32 Finanszírozási kiadások 0 48
33 Finanszírozási kiadások összesen 0 0 48

8. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez12

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi feladatfinanszírozása

Adatok E Ft-ban
Sor-szám Megnevezés Állami támogatás Saját bevétel Átvett pe. Bevétel összesen 2014. évi műk. Kiad. műk hiány "-" többlet "+"
1 Helyi önkormányzatok működésének ált. tám. 0 0
2 Települési Önk. Műk. Ált. tám. 0 0
3 Önkorm. Hiv mák. Tám. -igazgatás 0 0
4 Települési önk. Műk. Tám. Ált. tám.összesen 0 0
5 Település -üzemelt. Kaocs feladatok tám. 0 0
6 Zöldterület gazdálkodással kapcs feladat 81 81 1 911 -1 830
7 Közvilágítás 1 734 1 734 3 810 -2 076
8 Köztemető 100 68 168 332 -164
9 Közutak. Fenntartása 2 012 2 012 5 328 -3 316
10 Beszámítás összege 0 0
11 Településüzemeltetés összesen 3 927 68 3 995 11 381 -7 386
12 Egyéb önkormányzati kötelező feladatok 1 500 1500 1 500
13 polgármester tiszteletdíja 0 4 908 -4 908
14 mezőőri feladatok 0 0 0 0 0
15 települési hulladékkezelés 25 25 3 340 -3 315
16 Város és község gazdálkodás 1 478 4 769 1 005 7 252 18 963 -11 711
17 Önkormányzati vagyon működtetése 2 448 2 448 533 1 915
18 Óvoda 0 0 183 -183
19 Iskola 0 2 540 -2 540
20 Start közmunka - téli közfoglalkoztatás 5 005 5 005 8 597 -3 592
21 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 17 845 17 845 16 568 1 277
22 Víztermelés-,kezelés, ellátás 2 677 1 515 1 749 5 941 7 325 -1 384
23 Ár-és belvízvédelemmel összefüggő tevékenység 0 0 399 -399
24 Egyéb önkormányzati köt. Feladatok összesen 5 680 8 732 25 604 40 016 63 356 -23 340
25 Telep. Önk. Szoc és gyemek jóléti feladatok tám. 928 928 928
26 önkorm. Hatáskörű segélyezés 0 1 500 -1 500
27 hozzájárulás szoc ellátásÖsszesen 1 751 92 1 843 2 583 -740
28 Telep. önk. Szoc. És gyermek jóléti feladatok tám. 2 679 92 2 771 4 083 -1 312
29 Települési önkormányzatok kulturális feladatainak 0 0
30 Könyvtári szolgáltatás 765 765 2 080 -1 315
31 Közművelődés-hagyományos közösségi értékek gondozása 0 0 2 095 -2 095
32 Kötelező feladat közművelődés összesen 765 765 4 175 -3 410
33 Közhatalmi bevételek 34 367 34 367 34 367
34 Kötelező feladatok összesen 13 051 43 167 25 696 81 914 82 995 -1 081
35 Önként vállalt feladatok 0 0
36 képviselők tiszteletdíja 0 0 0 0
37 Civil szervezetek támogatása 0 0 395 -395
38 Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése 0 0 851 -851
39 Étkeztetés 215 9 276 9 491 10 603 -1 112
40 Fogorvosi alapellátás 0 2 381 2381 2 876 -495
41 Háziorvosi alapellátás 196 326 15 843 16 005 17 003 -998
42 Idősek nappali ellátása 0 560 560 2 150 -1 590
43 Család- és nővédelem 0 0 0 0 1 042 -1 042
44 Önként vállalt feladatok összesen 411 10 162 17 864 28 437 34 920 -6 483
Mindösszesen: 13 462 53 329 43 560 110 351 117 915 -7 564

9. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évi előirányzatának felhasználási ütemterve és likviditási terve

Adatok E Ft-ban
Ssz. Megnevezés Eredeti előirányzat Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Összesen
Bevételek
1 Intézményi működési bevételek 13 398 1 405 1 405 1 405 1 405 1 405 510 350 350 1 405 1 405 1 405 948 13 398
2 Műk. Célú tám. Kölcsön államh. Belülről 9 800 817 817 817 817 817 817 816 817 817 817 817 814 9 800
3 Műk célú átvett pénzeszköz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Közhatalmi bevételek 24 420 150 150 10 460 150 150 150 150 150 12 460 150 150 150 24 420
5 Önkorm. Műk. Költségvetési tám. 7 146 595 595 596 596 595 595 596 596 595 595 596 596 7 146
6 Műk. Bevétel összesen 54 764 2 967 2 967 13 278 2 968 2 967 2 072 1 912 1 913 15 277 2 967 2 968 2 508 54 764
7 Felh. Bev. Tárgyi e. ért. 0
8 Felh. Célú tám. 0 0 0
9 Felh. C. átvett pénze. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Önk. Felh. Önk. Tám. 0
11 Felh. Bev. Összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Fin bev. Műk. 36 159 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 013 3 016 36 159
13 Fin bev. Felm. 0
14 Összes bevétel (1-8) 90 923 5 980 5 980 16 291 5 981 5 980 5 085 4 925 4 926 18 290 5 980 5 981 5 524 90 923
15 Kiadások
16 Személyi juttatás 23 052 3 365 3 365 3 365 3 365 1 199 1 199 1 199 1 199 1 199 1 199 1 199 1 199 23 052
17 Munkaadókat terhelő járulékok 4 895 603 603 603 603 313 310 310 310 310 310 310 310 4 895
18 Dologi és egyéb folyó kiadások 42 266 3 759 3 359 3 259 4 178 2 959 2 859 2 859 2 641 3 059 3 259 6 617 3 458 42 266
19 Működési célú tám. Ért. Kiadás 5 450 454 454 454 454 456 454 454 454 454 454 454 454 5 450
20 Műk célú pe. Átad. Államh kívülre. 530 0 0 0 60 30 260 30 30 30 30 30 30 530
21 Műk. Célú tart. 8 630 8 630 0 8 630
22 Ellátottak pénzbeni juttatása 1 500 0 0 50 50 50 50 50 50 100 50 50 1 000 1 500
23 Összesen 86 323 8 181 7 781 7 731 8 710 5 007 5 132 4 902 13 314 5 152 5 302 8 660 6 451 86 323
24 Felújítás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
25 Beruházás 900 0 0 0 900 0 0 0 0 0 0 0 0 900
26 Egyéb felhalmozási kiadások 3 700 0 0 0 0 3 700 0 0 0 0 0 0 0 3 700
27 Felhalmozási kiadás (17+18+19) 4 600 0 0 0 900 3 700 0 0 0 0 0 0 0 4 600
28 Finianszírozási kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
29 Összes kiadás (22+23) 90 923 8 181 7 781 7 731 9 610 8 707 5 132 4 902 13 314 5 152 5 302 8 660 6 451 90 923

10. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hunya Község Önkormányzata Működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások

2015. 2016. 2017. évi tervezett alakulása

Adatok E Ft-ban
A B C D E
megnevezés 2014. terv 2015. terv 2016. terv 2017. terv
1 Intézményi működési bevétel 13 398 13 780 14193 14619
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 9 800 10 094 10397 10709
3 Működési célú átvett pénzeszköz . 0 0 0
4 Közhatalmi bevételek 24 420 25 153 25908 26685
5 Önkormányzatok működési költségvetési támogatása 7 146 7 146 7146 7146
6 Működési bevétel összesen 54 764 56 173 57 644 59 159
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. 0
8 Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről 0 0 0 0
9 Felhalm.c.átvett pénzeszköz 0 0 0 0
10 Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása 0
11 Felhalmozási bevételek összesen 0 0 0 0
12 Finanszírozási bevétel-működési célú 36 159 12 123 9872 5612
13 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 0
14 Tárgyévi bevételek összesen 90 923 68 296 67 516 64 771
15 Személyi juttatás 23 052 23 743 24455 25189
16 Munkaadókat terhelő járulék 4 895 4 986 5136 5290
17 Dologi kiadás 42 266 23 070 27404 24858
18 Működési célú támogatásértékű kiadás 5 450 5 613 5781 5954
19 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 530 530 530 530
20 Működési célú tartalék 8 630 1 500 1210 850
21 Ellátottak pénzbeli juttatása 1 500 1 500 1500 1500
22 Működési kiadás összesen 86 323 60 942 66 016 64 171
23 Felújítás 0
24 Beruházás 900 500 1500 600
25 Egyéb felhalmozási kiadás 3 700 6 854
26 Felhalmozási kiadás összesen 4 600 7 354 1500 600
27 Finanszírozási kiadások 0
28 Tárgyévi kiadás összesen 90 923 68 296 67 516 64 771

11. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez13

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évre jóváhagyott feladatonkénti létszámkerete
Sorszám Feladat megnevezése 2014. évi létszám (fő)
1 Önkormányzati jogalkotás és általános jogalkotói tevékenység
2 Tiszteletdíjas polgármester 1
3 Háziorvosi alapellátás
4 Háziorvos 1
5 Ápoló 1
6 Konyha
7 Élelmezésvezető 1
8 Szakács 1
9 Zöldterület kezelés
10 Takarító 0,5
11 Város- és Községgazdálkodás
12 Karbantartó 1
13 Start közmunkaprogram- téli közfoglalkoztatás 30
14 Összesen 36,5

12. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hunya Község Önkormányzatának 2014. évet követő kötelezettség vállalása

Adatok E Ft-ban
A B C
Kötele-zettség váll.össz. 2015. évre
Ivóvízmin.javító pr. KEOP 1.3.09 saját erő szükséglete 3 700 6 854
Forrásai
Támogatás (EU Önerő Alapból) 0 0
Saját erő 3 700 6 854

13. melléklet az 2/2014. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalásának felső határ meghatározása

Adatok E Ft-ban
Megnevezés Összeg
Helyi adóból származó bevétel 24400
Önkorm. Vagyon ért. És hasznosításából származó bevétel 0
Osztalék, koncesszió díj és hozambevétel 0
Tárgyieszköz és immat. Javak értékesítéséból szárm. Bev. 0
Bírságok, pótlékok és díjbevételek 0
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés 0
Összes saját bevétel 24400
Összes saját bevétel 50%-a 12200


1
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
2
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
3
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
4
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
5
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
6
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
7
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. §. Hatályos 2015. február 27-től.
8
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
9
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
10
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
11
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése. Hatályos 2015. február 27-től.
12
Módosította: 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet 7. §. Hatályos 2015. február 27-től.
13
Módosította: 7/2014. (VII. 17.) önkormányzati rendelet 8. §. Hatályos 2017. július 18-ától.