Szeretettel várja a sportolni vágyókat a KSI Gyomaendrődi kajak – kenu szakosztálya.

A KSI országos és világhírű sportegyesület is. Az ország legnagyobb sportiskolájának is szokták nevezni. A magyar sportvilág legnagyobbjai nőttek fel a falai között, híres olimpiai és világbajnokok nevelkedtek ebben az egyesületen. A legutóbbi londoni Olimpia két női olimpiai bajnok kajakosa Kozák Danuta és Szabó Gabriella is itt kezdte a pályafutását.  

A KSI vezetői szerették volna, ha Gyomaendrődön továbbra is eredményes sportág lenne a kajak - kenu és az eddigieknél is több gyermek ismerkedne meg a kajakozással, minél több egészséges, edzett és sikeres fiatal találna hasznos és egészséges elfoglaltságot!

A KSI vízi és szabadidő telepe Gyomaendrődön a  „Holler” (Körös hotel) mögötti holtágon található. Az edzéseket már nem csak gyomai gyerekek és felnőttek látogatják, hanem Mezőberényből, Dévaványáról és Mezőtúrról is rendszeresen jönnek a Kölcsey utca 6-ba. A szabadidős és versenyközpont minden sportolni és a szabadidejét kellemesen és hasznosan eltölteni vágyó előtt nyitva áll. Korhatár nélkül, kisgyermektől a száz évesig bárki használhatja a létesítményt.

 

Egy pár szó a kajakozásról:

A kajak – kenu Magyarország legeredményesebb Olimpiai sportága!

Az elmúlt Olimpiákon a kajakosok szerezték a legtöbb aranyérmet.

Aki Magyarországon a legjobb, az nagy valószínűséggel a világon is legjobbak közt van.

Maga a kajakozás nem más mint természet, napfény, friss levegő, élet, erő, egészség!

 

Mit nyújt a KSI Gyomaendrőd?

- Az edzéshez: kajakot, kajak lapátot

- Országosan elismert, nagy szakmai tudású edzőket

- Egészséges életmódot

- Edzőtáborokat

- Versenyzési lehetőséget

- Sikereket, győzelmeket

- Népszerűséget, világhírt

- Felejthetetlen élményeket

 

Továbbra is várja szeretettel a kajakozni vágyó, úszni tudó gyerekeket a KSI Gyomaendrőd csapata!

Jelentkezés Kiss Csaba kajak - kenu edzőnél +36 70/ 429 69 80